hanem

két nap alatt hatszáz különböző felszólítást kaptam mindenféle fórumon, hogy írjam alá a demos alapítvány és a progresszív intézet petícióját, mely Desewffy Tiborból szakadt fel a hétvégi elmebeteg ámokfutók kapcsán.

a petíció egy olyan mondattal kezdődik, amit érzésem szerint 2006 óta legalább harmadszir olvasok: "A Magyar Köztársaság a július 5-i melegfelvonulás elleni ocsmány támadással morális választóvonalhoz ért. Ha ez megtörténhet, bármi megtörténhet."

a morális választóvonalak száma megszámlálhatatlanul soknak tűnik ebben az országban, ahányszor egy csoport - legyenek azok zsidók a hollánernőben, cigányok bármelyik faluban, vagy melegek az andrássí úton - közvetlenül fenyegetve érzik magukat, mindannyiszor morális választóvonalhoz érkezünk. és mindannyiszor tovább is haladunk rajta, kisebb politikai felbolydulás, elhatárolódások és egyeztetések, a rendőrség és a bíróság munkájának elemezgetése és különböző petíciók aláírogatását követően, mert ezek szintén kötelező elemei a misének.

ma reggel Bethlen János azt kérdezi Desewffy úrtól, hogy biztos-e benne, hogy a petíció a megfelelő megoldás a helyzetre, valóban ez e a teendő. szegény szociológus pedig, láthatóan érzelmek által vezéreltetve, zsigerből, azt mondja, hogy hát tehetetlennek érzi magát, próbálkozik. és ez a tehetetlenség látszik több politikuson és megszólalón, féltik az általuk féltendőnek ítélt csoportot, és persze valamilyen azanosulás okán saját magukat.

én ebben viszont sajnos csak a szerencsétlenkedést látom, elképzelem, milyen  mélyen megrendítő hatással van Budaházy Györgyre vagy Torockai Lászlóra és a teljes hunnia seregére ez a petíció.

amiről viszont sajnálatos módon nem beszél Desewffy, az a dolog társadalmi vetülete, hiába kérdezi Bethlen (bután vagy provokatívan), hogy nem teljesen egyértlmű-e a teendő, hiszen itt "köztörvényes bűncselekményekről" beszélünk. nem értem, miért beszélünk köztörvényes bűncselekményekről, nem értem, miért gondolja Orbán Viktor a történtekről, hogy rendőrségi ügy, és miért nem kéri ki magának Desewffy ezt a megfogalmazást, ez itt régen nem a köztörvények bűncselekményekről szól. n

nem szól arról, hogy szabad-e utcakövekkel dobálni az utcán a másik embert, mint ahogy nem szól arraól sem, hogy most vajon a zsidókat utálják-e vagy a mnelegeket. én nem voltam ott, nem is akartam és nem is tudtam, de még csak ott sem kell lenni ahhoz, hogy az ember lássa: ez a dolog egy olyan társadalmi folyamatról szól, ami ha épp nem a zsidókra/cigányokra/melegekre irányul, akkor majd irányul a nőkre, a fogyatékosokra, vagy bármely más, a csordából leszakadó elemre.

és ennek megoldására egészen biztosan nem jó a petíció, sőt tovűbbmegyek. amíg a petíció megfogalmazói a politikai eliten kívül a "jóérzésű írástudóknak" címzi a felszólítást, tőleük várnak elhatárolódást és az erőszak elítélését, addig ne csodálkozzanak, hogy léteznek a magunfajták és a magukfajták. az a gondolkodás, amely velünk egyetértőket műveltnek és tanultnak, sőt gondolkodónak, míg az erőszakoskodókat (és azok támogatóit, vagy az azokkal egyetértőket) ostoba, tanulatlan állatoknak festi le, egyenesen vezet az ugyanezen "írástudók" által felháborítónak tartott "magunkfajták és magukfajták" megkülönböztetéshez.

máshol kéne keresni a megoldást.

nem kommentálnám a magyar dal napja elnevezésű kezdeményezést, csak ezt a pár sort emelem ki: "Már a sajtótájékoztatón is rengeteg sztár jelent meg, az LGT, a KFT, az Animal Cannibals tagjai, Ákos, Müller Péter Sziámi és Nagy Feró, valamint sokan mások (mint az képeinken látható); a szervezők a maradék rengeteg névből is említettek néhányat (hangsúlyozták: nem azért, mert ők a legfontosabbak, csak a sokszínűséget hangsúlyozandó): Lovasi András, Balázs Fecó, Kiss Tibor, Révész Sándor, Lukács László, Deák Bill Gyula." (quart.hu)

nem hiányzik valami?

olvasom, hogy egyes gimnáziumokban tankönyvet vezetnének be, hogy az osztályfőnök annak segítségével "a nemi együttlétről és annak veszélyeiről beszéljen a középiskolásoknak" (FüHi, Index).

és aztán csodálkozunk, hogy "fogy a magyar"...

nekem szerencsére nem beszélt az osztályfőnököm a nemi életről semmilyen vonatkozásban, de ha már ott tartunk, hogy a szülők nem beszélnek kamaszodó gyermekeikkel a témáról, és úgy növünk fel, hogy a tévében, filmekben nyálas illetve bizarr illetve erőszakos közösülések tömkelegét látjuk, mielőtt oda jutnánk, hogy kézenfogva sétáljunk valakivel, akkor legalább az Országos Egészségfejlesztési Intézet megpróbálhatna a leleki egészségünkre is odafigyelni.

merthogy, kérem szépen, a nemi életnek nem csak veszélyei, kockázatai, netalán ártalmai és hasonlók vannak, hanem SZÉPSÉGEI is. a "nemi élet", amit szerintem nyugodtan lehet tankönyvben és rövidhírben is szeretkezésnek nevezni, szóval a szeretkezés nem úgy kéne, hogy a tizenévesek fejében megjelenjen, mint valami veszélyes, tabusított, épp ezért vagány dolog, mint a piercing vagy a dohányzás, amit minél előbb próbál ki az ember, annál menőbb lesz a társaságban.

arra találjon már ki egy nagyokos végre egy tankönyvet, hogy a szülők és/vagy tanárok normálisan, pirulás és túlaggódás nélkül elmondhassák a gyerekeknek, mi a jó a szeretkezésben, hogyan teszi teljessé a mindennapjainkat és hogy éppen ezért miért kell fokozottan odafigyelni arra, hogyan csináljuk.

és tulajdonképpen ugyanezt nem ártana néha a mindennapok rohanásában a szeretkezés lényegéről már régen megfeledkezett felnőttekben is tudatosítani.

sok lúd disznót győz, tehát talán a lustaságot is feltúrja a webkettő kényszerítése. meglátjuk.